Connect with us

Hírek

56 hős szabadságharcosaira emlékezünk a mai napon.

Published

on

Az egyetemi diákság felvonulása, a tiszta szívből kitörő szabadságvágy önfeledt megnyilvánulása volt. A remény és a mindent betöltő eufória érzése úgy áradt szét az októberi őszben, mint a gyönyörű napsütés, ami bearanyozta október 23-án a budapesti utcákat. Csak a történelmet jól ismerők tudták azokban a pillanatokban, hogy az elnyomók sosem nézik tétlenül, ahogy az elégedetlenség és elkeseredettség tettre készségre vált és utat tör utcán, téren, városban, vidéken. Az egyetemisták békés demonstrációjához csatlakozó tömegek lépteinek figyelmeztető morajlását, hamarosan átvette az ÁVH fegyvereinek ropogása, s a forradalom zászlóbontó hevülete elszánt szabadságharcba fordult.
Kevés nép van a világban, mely a történelem által rámért sorsot illetően annyi párhuzamosságot hordozna, mint a magyar és az örmény. Hit és megmaradás tüzében edzve lettünk azzá, amik ma vagyunk. Talán ezért is voltak készek mindig is hazájukért életüket is feláldozni szabadságharcainkban örmény vérű magyarjaink legyen szó török igáról, idegen császári hatalom elnyomásáról, vagy kommunista rezsim önkényuralmáról. Az örmény származására büszke, de legalább annyira magyar hazafi, Pongrácz Gergely 56 viharában a legjelentősebb befolyású nemzetőr bázist vezette a Corvin-közben és irányította a környező felkelő csoportokat. Csaknem hét évtizeddel Magyarország idegen túlerővel eltiport őszét követően örmény Arcah lakói éppen elveszítik anyaföldjüket, melyet évezredek óta laktak, s melynek szabadságát és függetlenségét három évtizeden keresztül védelmezték sikeresen. Felkiáltójel ma az emlékezés napján, világunk nagypolitikai káoszában, hogy szembesüljünk vele, milyen törékenyek szabadságunk, létünk keretei, mennyire egyedül maradhatunk fájdalmas helyzeteinkben, de közös eszméink, ahogy a történelem során ez mindvégig így rendeltetett, életben tartják hitünket és örökségünket a megmaradásért.
Cikket írta: Tatevik Muradyan (2022-1-HU01-ESC51-VTJ-000080624)
Continue Reading

Hírek

A francia nagykövet, öexc Jonathan Joel Robert Lacôcte találkozott az örmény közösség szószólójával, Akopjan Nikogosszal.

Published

on

Akopjan Nikogosz, örmény nemzetiségi szószóló meghívásának eleget téve, a magyarországi nemzetiségek közül elsőként az örmény szószólói irodába látogatott el öexc. Jonathan Joel Robert Lacôcte, Franciaország Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A felek a találkozón áttekintették a magyarországi örmény diaszpóra helyzetét, valamint a nemzetközi politikai helyzet, örménységgel kapcsolatos fejleményeit. Akopjan Nikogosz több konkrét intézkedési programtervet is felvázolt a nagykövet úr felé, aki azok támogatásáról biztosította vendéglátóját. Ilyen volt például az örmény származású, világhírű sanzonénekes, zeneszerző és színész Charles Aznavour születésének 100. évfordulójáról, budapesti köztéri szobor felállításával történő, méltó megemlékezés. A nagykövet úr jelezte, hogy ezt a mai, legelső tárgyalást szeretné a közeljövőben megismételni és rendszeressé tenni.

 

 

Cikket írta: Shogher Manukyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Fotókat készítette: Shogher Manukyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Continue Reading

Hírek

Újévi Ünnepség Gyerekeknek

Published

on

December 7-én Újévi ünnepséget tartottak gyerekek számára a Budapesti Örmény Kulturális Központban. Az esemény részeként az „Urartu” színházi művészei gyermekelőadást tartottak. A kicsik nagy lelkesedéssel nézték az előadást, és izgatottan várták a Mikulás érkezését. Az ünnepség vendéglátással zárult.

Cikket írta: Flora Hambardzumyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Fotókat készítette: Flora Hambardzumyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Continue Reading

Hírek

„Aznavour 100” – Az Urartu Örmény Színház tiszteleg Charles Aznavour 100. évfordulója előtt

Published

on

December 1-jén a Magyarországi Örmények Önkormányzatának „Urartu” Örmény Színháza lenyűgöző előadást mutatott be a Bethlen Színházban (Bethlen Gábor tér 3, Budapest), amely Charles Aznavour, a híres örmény-francia sanzonénekes életét és munkásságát elevenítette fel. Az előadás Aznavour ikonikus chansonjait ötvözte rendkívüli életének és művészetének fontos mozzanataival.

Aznavourt a tehetséges László Baj, Edith Piafot Olga Kovács, a fiatal Aznavourt Dániel Lukács alakította, írta és rendezte – Diramerján Artin.

 

Cikket írta: Shogher Manukyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Fotókat készítette: Shogher Manukyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Continue Reading

Trending